Hitelvi állásfoglalás 1994-ből

A Magyarországi Baptista Egyház hitelvi állásfoglalása a Szentlélekbe merítésről, a Szentlélekkel való beteljesedésről, a nyelveken szólásról, a gyógyításról és az ördögűzésről

1. Amit a Biblia alapján vallunk

   1. A Szentlélek-keresztség (a Szentlélekbe merítés)

      Egészen a közelmúltig közösségünk szóhasználatában, és ebből következően hitvallásunkban sem szerepelt. Mivel az utóbbi időben az újszerű vallási mozgalmak ismételten élnek vele, meg kell fogalmaznunk, hogy mit mond erről a Biblia.

      1. A Bibliában hét olyan igehely van, amely alapjául szolgálhat e kifejezésnek. Ebből öt előremutat arra, ami pünkösdkor bekövetkezett, a Szentlélek eljövetelére (Mt 3,11; Mk 1,7–8; Lk 3,16; Jn 1,33; ApCsel 1,4–5), egy pedig – a Kornéliusz házánál történtek magyarázatakor – visszautal a Jézus Krisztus tanítványai által átélt pünkösdi eseményre (ApCsel 11,15-17). Végül az 1Kor 12,1–3 szól a pünkösd óta minden hívőt szükségszerűen érintő lelki történésről. E történés a Jézus Krisztust hittel elfogadó ember életében, a megtéréstől, az újjászületéstől el nem választhatóan bekövetkező egyszeri esemény (ApCsel 10,44–46.8,14–17)*, amely által Öt a Szentlélek a gyülekezetbe, a Krisztus-testbe tagolja (1Kor 12,13). Ha a Szentlélek-keresztség szót egyáltalán használni akarjuk, akkor azt biblikusan csak így tehetjük.

         * Ha valaki – sajnálatos módon – emberi tévedés vagy megtévesztés folytán megtéretlenül részesül a bemerítésben, akkor Isten kegyelméből megtörténhet az, hogy az Ige egy későbbi időben megragadja, amikor is a vízbe merítéstől időben elkülönülve megy végbe a Szentlélekbe merítése, az ugyancsak ekkor bekövetkező megtéréstől és újjászületéstől el nem választhatóan.

      2. A Szentlélek-keresztséggel (a Szentlélekbe merítéssel) minden megtért és újjászületett emberben lakozást vesz él Szentlélek (Jn 7,38–39, 14,15-17, Róm 13,9-11, 1Kor 3,16–17.6,19, Jn 3,24), a fiúság Lelke. Minden hívő e Lélek által vallja Urának Krisztust (1Kor 12,3b) és járulhat Istenhez, mint Atyjához (Róm 8,14–16, Gal 4,6–7). Isten gyermekei a Szentlélek által kapnak kegyelmi ajándékokat (1Kor 12,4–11), és lesznek képessé arra, hogy megteremjék a Lélek gyümölcsét (Gal 5,22 kk). – E mozzanatot jelzik az olyan kifejezések is, mint „venni, megkapni a Lelket, a Lélek ajándékát” (ApCsel 2,38.8,17.10,47), „megitattatni, elpecsételtetni Lélekkel”, „zálogul kapni a Lelket” (1Kor 12,12b, 2Kor 1,22.5,5).

   2. A Szentlélekkel való beteljesedés

      A Biblia a hívő embernek a Szentlélekkel való kapcsolatformáiról árnyaltan szól. Ez az árnyaltság az újabb vallási mozgalmak szóhasználatában a „Szentlélekkel való beteljesedés” fogalmában összemosódik. Ezért szükséges a Biblia alapján a lehetséges tisztázás.

      1. A Szentírás beszél hittel és Szentlélekkel teljes emberekről (ApCsel 6,3.5.8.11,24). A reájuk jellemző Szentlélekkel teljes életre – Isten parancsa szerint (Ef 5,18–21) – folyamatos megújulással mindnyájunknak törekednünk kell. Ennek elérésére kell buzdítani a gyülekezet ma még hitben alvó, lelkiismeretükben megalkuvó és a misszióban közömbös tagjait.
      2. A Szentlélekkel való beteljesedés kifejezéssel illeti a Biblia azt az alkalmi és ismétlődő beteljesedést is, amellyel Isten a neki engedelmeskedő hívőt valamilyen meghatározott szolgálatra. különleges feladat elvégzésére, vagy bizonyságtevő tanúskodásra indítja, esetleg próba elhordozására képesíti úgy, hogy az ezekhez szükséges erőtöbblettel felruházza (ApCsel 4,8.11,3–4.5,32b.7,54–55.9,17–18.13,8–10).
      3. A Szentlélekkel való beteljesedés az Isten jelenlétének és áldásainak az egész gyülekezetet együttesen érintő megtapasztalásában is teljesedhet (ApCsel 2,4.33.4,31.13,52).
      4. A Biblia óvatosságra inti a hívőket, nehogy többre vágyásuk során vigyázatlanul „más lelket” fogadjanak be (2Kor 11,4).
      5. A Szentírással összhangban fájdalmas tapasztalatunk az, hogy zavar támadhat a hívőnek a Szentlélekkel való kapcsolatában, sőt e közösség megszűnése is bekövetkezhet az ember életében (Ef 4,30; 1Thessz 5,19).

   3. A nyelveken szólás

      A kegyelmi ajándékok közül legtöbbet emlegetett, és a Szentírástól függetlenült értékelések és használat miatt leginkább félreértett nyelveken szólásról a Biblia tanításának summája a következő:

      A Szentlélektől való nyelveken szólás az imádság egyik formája, amellyel az ember Istenhez szól (1Kor 14,2a), önmagát építve (1Kor 14,4a). Pál apostol szerint ez a legkevésbé közhasznú kegyelmi ajándék (12,31.14,1.4.39), amelyet – a többi ajándékhoz hasonlóan – Isten annak ad, akinek akar és akkor ad, amikor neki tetszik (1Kor 7,7b.12,11). A nyelveken szólás önépítő jellege, továbbá a helytelen használata során tapasztalt számos visszaélés, valamint közösségmegosztó és esetleges botránkoztató hatása (1Kor 14,23) óvatosságra int. Pál apostol tanítását (1Kor 14,17.27) követve, igeszerű használatát nem akadályozzuk (1Kor 14,19a.39b–40), de ragaszkodunk ahhoz, hogy ha nincs magyarázó, a nyelveken szóló hallgasson a gyülekezetben (1Kor 14,28; lásd még 1Thessz 5,19–22).

   4. A gyógyítás

      A szenvedés, a betegség gyűlöletes a boldogságra vágyó embernek, ezért különösen fogékony az isteni boldogság-ígéreteket félreértő, és azokat – azonnali szabadulást kínálva – rövidre záró új vallási mozgalmak iránt. Ezek tanításával és gyakorlatával szemben Isten Igéjének tanítását kell alázatosan elfogadnunk.

      1. Isten hatalmas és kész arra, hogy gyógyítson (2Móz 15,26b; Zsolt 1O3,3b; ApCsel 10,38), akár a hozzá hittel forduló beteg kérésére (Mt 8,2), akár mások hitből fakadó közbenjárására (Mt 8,5–13), akár a hit és a közvetlen kérés hiányában is (ApCsel 3,3–7). Isten gyógyító műve orvosi közreműködéssel, gyógyszer felhasználásával (Ézs 38,21; 1Tim 5,23) vagy anélkül is megvalósulhat, olykor nevének megdicsőítésére a betegek kérésére elmondott imádságot meghallgatva (Jak 5,16b), máskor a gyógyítások kegyelmi ajándékának felhasználásával is (1Kor 12,9.28). Ám a hívő alázattal azt is elfogadja, ha Isten nem gyógyítja meg (Mk 14,36), de megadja a betegség elhordozásához szükséges erőt (Fil 4,13).
      2. Minden nyomorúság – így a betegség ősoka is – a bűn. Ezen belül olykor egy-egy betegség közvetlen oka is lehet egy adott bűn (1Kor 11,30; Jak 5,15), többnyire azonban ez nem áll (Jn 9,3). Ha a betegség mögött a bűn egyértelműen felismerhető, az attól való megszabadulás elősegítése az elsődleges cél, függetlenül attól, hogy kísérőjelenségként bekövetkezik-e a testi gyógyulás (Lk 5,20–24).
      3. A Bibliából megismert apostoli gyakorlat nem igazolja a gyógyító összejövetelek meghirdetését. A Szentírás alapján a gyógyítások kegyelmi ajándékáról akkor beszélhetünk, ha a gyógyító által Isten alkalmi indításából kezdeményezett minden gyógyítás bizonyíthatóan meggyógyítja a beteget.

   5. Az ördögűzés

      Már az Újszövetség tudósít minket az Úr Jézus és a tanítványok által gyakorolt ördögűzés mellett, annak elmarasztalható gyakorlatáról is (ApCsel 19,13). Később a torzulás még inkább elhatalmasodott, emiatt a III–IV. századtól a római egyház, a püspökök által ellenőrzött szolgálattevőkkel és szigorúan körülírt cselekményként – szentelményként – gyakorolja. Napjainkban egyes vallási mozgalmak istentiszteleti gyakorlatának meghatározó részeként kelt bizonytalanságot több testvérünkben is az, amit ördögűzésnek neveznek. E dologban is kell, hogy a Biblián tájékozódjunk.

      1. A sátánnak az a célja, hogy a tisztátalan lelkek által megkötözve hatalmában tartsa, különféle testi, lelki betegségekkel gyötörje és végső soron elpusztítsa az embereket. Az Úr Jézus azért jelent meg, hogy az ördög munkáit lerontsa (1Jn 3,8). Földön járta idején számtalan tisztátalan lelket kiűzött (Mt 4,24.8,16), erre tanítványainak is megbízást és hatalmat adott (Mt 10,1–2; ApCsel 5,12–16.8,7.16,16–18.19,12). Jézus Krisztus golgotai áldozatával végleg megtörte a Sátánnak és démonainak uralmát (Kol 2,13–15). Még megmaradt hatalmukkal sokat árthatnak, de Istennek alávetetten részük a rettegés (Jak 2,19). Nincs többé hatalmuk azok felett, akik a bűn rabszolgaságából a kegyelem elfogadása következtében megszabadultak Krisztus által (Jn 8,32–36, Kol 1,13), mert az Úr Jézus győzelme alapján ellenállhatnak az ördögnek (Jak 4,7, Ef 6,12–13, 1Pt 5,8–9).
      2. Az Úr Jézus hatalmat adott övéinek arra, hogy a „gonoszság lelkei” és megnyilvánulásaik ellen hadakozzanak (Ef 6,10–12). Az olyan esetekben, amikor az evangéliumhirdetés nyomán nem következik be a sátáni befolyásoltságból való szabadulás (2Tim 2,25–26), akkor a megkötözöttekért való imádkozás és böjt mellett (Mt 17,21) a lelki fegyverzet minden eszközével (Ef 6,13–17), a céltudatos és kitartó lelki gondozás formájában megvalósuló ördögűzéshez kell folyamodni, Ez nem feltétlenül nyilvánosságot igénylő drámai cselekményekben valósul meg, hanem józanul. Úgy, hogy Szentlélekkel fölkent és a gyülekezet által ilyennek elismert és megbízott emberek az Úr Jézus segítségét kérve személyre szabottan közlik a megkötözöttel Isten Igéjét, hogy megszabadulhasson a gonosztól.

2. Amit kívánatosnak tartunk

   1. Nem mondhatjuk magunkról, hogy már elértük volna a teljességet, ezért kívánatosnak tartjuk az egyéni és a közösségi megújulást. A Szentlélek világosságában önmagunkat megvizsgálva törekednünk kell az Úr Jézus Krisztussal való kapcsolat elmélyítésére. Kívánatos a gyülekezeti tagok Szentlélekkel való beteljesedése Isten Igéjének hűséges tanulmányozása, és a hitből fakadó imádság gyakorlása által. Önmagunkat odaszánva (Róm 12,1–2), a lélekmentésben és a misszióban nagyobb hűséget kell tanúsítanunk, Fordítsunk nagyobb gondot a lelkek megvizsgálására (1Jn 4,1), hogy tiszta tanításon növekedhessünk az üdvösségre.
   2. Igen fontos, hogy 1Kor 14,40 jegyében az istentisztelet időről időre szükséges megújulásának folyamatában, a gyülekezet egyetértésével kialakított módon, a Szentlélek vezetésére figyelve, az újszövetségi gyülekezet gyakorlatát követve kapjon teret az istentiszteletben – többek között – az Úr Jézus Krisztus magasztalása énekkel és imádsággal (Ef 5,18–21; Fil 4,4–7; 1Pt 1,6–9).
   3. Mivel nem tehetjük, hogy ne mondjuk el azt, amit láttunk és hallottunk (ApCsel 4,20), az 1Kor 14,29 értelemszerű alkalmazásával kapjon több teret istentiszteleteinken a másokat építő (1Kor 14,12b), értelmes (1Kor 14,19a) és megszentelt élettel hitelesített bizonyságtétel.
   4. Szorgalmaznunk kell Isten kegyelmi ajándékainak felgerjesztését (2Tim 1,6–7) és egymást építő, rendeltetésszerű használatát (Róm 12,1–8; Ef 4,11–16; 1Pt 4,10–11), valamint a hívők egyetemes papságának gyakorlati érvényesítését (1Pt 2,9, Kol 3,15–16) és ezáltal az imaházi istentisztelet több szolgálattevőre építő, elevenné és változatossá formálását. Nem maradhat el az „okos istentisztelet” gyakorlása sem (Róm 12,1, Jak 1,27).
   5. Az egymás terhének hordozása által (Gal 6,2) tegyük rendszeressé a betegekért való imádkozást mind az istentisztelet keretében, mind pedig betegágyuk mellett, s külön kérésükre a presbiterek (vének) kézrátételével is (Jak 5,14).

3. Amitől elhatároljuk magunkat

   1. A Szentlélekbe való bemerítés dolgában, az Ige alapján nem fogadjuk el annak a megtéréstől és az újjászületéstől elkülönülő, „második áldásként” emlegetett értelmezését, és azt, hogy e történést egyedül a nyelveken szólás hitelesíti.
   2. A Szentlélekkel való beteljesedés esetében az írás tanítja, hogy azt elősegítheti a hívő imádsága és Isten iránti engedelmessége, de nem fogadjuk el, hogy az ember a Szentlélekkel öncélúan rendelkezve, maga dönthetné el az egyébként kívánatos (Ef 5,13) beteljesedés idejét, mértékét és módját, s hogy ennek megtörténtét a nyelveken szólás jelezné igazán.
   3. A nyelveken szólással kapcsolatban, a Bibliát tanulmányozva nem látjuk megalapozottnak, hogy
      1. az az üdvösségnek, vagy a szentség magasabb fokának szükségszerű jele lenne; vagy azt, hogy
      2. „tusakodnunk” kellene érette.
   4. A gyógyítással összefüggésben a Szentírás alapján elhatároljuk magunkat
      1. attól a tévhittől, hogy Krisztus kereszthalálának szükségszerű következménye minden igazán hívő testi gyógyulása;
      2. az Úr Jézus nevének varázsszószerű használatától;
      3. az előre meghirdetett, a látványosságra törekvő és/vagy a hanyattesést kiváltó gyógyító összejövetelektől;
      4. a halott-támasztási kísérletezgetésektől.
   5. Az ördögűzéssel kapcsolatban a Biblia óv a könnyelműségtől. Nem tudjuk elfogadni az előre meghirdetett, látványosságra törekvő és/vagy a hanyatt esést kiváltó ördögűző szertartást.
   6. Az istentiszteleti gyakorlatban bibliátlannak tartjuk
      1. az újszövetségi gyülekezetek gyakorlatától idegen eksztatikus, önkívületi állapotot gerjesztő vagy azzal összefüggő, az istentisztelethez nem méltó megnyilatkozásokat (pl. a harsogó, felkorbácsoló ritmusú zenélést, az Úr házához és népéhez nem illő testmozgást stb.);
      2. az isteni elhívás és a gyülekezet megbízása (ApCsel 13,1–3) nélküli személyek által gyakorolt kézrátételt, egyáltalán az „elhirtelenkedett” kézrátételt.

*A fenti irat mindhárom fejezetét a Magyarországi Baptista Egyház rendkívüli szövetségi közgyűlése 1994. június 11-én elfogadta, és a bennük foglaltakhoz való igazodást a közösséghez tartozás feltételeként kihirdette.

Nyilatkozat

1. A Szentlélek-keresztségről, a Szentlélekkel való beteljesedésről, a nyelveken szólásról, a gyógyításról és az ördögűzésről szóló hitelvi állásfoglalást, valamint az ehhez tartozó – magatartást is meghatározó – két további fejezetet a Magyarországi Baptista Egyház rendkívüli közgyűlése elfogadta.
2. Elhatároztuk e hitelvi állásfoglalás kihirdetését, közzétételét a Békehírnökben azzal, hogy ez a mi magyarországi baptista közösségünk jelenlegi hitbeli látása. Kérjük, hogy ezt minden lelkipásztor, tanító és egyéb szolgálattevő, valamint minden gyülekezet és gyülekezeti tag a Szentírás alapján komolyan tanulmányozva tegye magáévá, és hitbeli gyakorlatában is ehhez tartsa magát.
3. Szeretettel kérjük azokat a lelkipásztorokat, tanítókat és gyülekezeti tagokat, akik eddig a hitelvi állásfoglalásban foglaltaktól lényegesen eltérő módon értették, tanították vagy gyakorolták a Szentlélek személyéről és munkájáról elfogadott és közzétett, imádságban fogant felismeréseket, hogy – közösségünk lelki egységéért és a Szentírás tanulmányozása alapján – fogadják el azokat Szentlélektől való útmutatásként.

   Ha azonban ezt nem tudják megtenni, szeretettel kérjük, válasszanak maguknak olyan közösséget, amelyikben saját elképzelésük szerint gyakorolhatják hitéletüket!

4. A közgyűlés megbízza a missziókerületi tanácsokat és az országos misszióbizottságot, hogy kísérje figyelemmel közösségünk gyülekezeteit és – a gyülekezetek önállóságának tiszteletben tartása mellett – kezdeményezzen beszélgetést, békességes, de határozott elrendezést azokkal a lelkipásztorokkal, valamint gyülekezetekkel és azok tagjaival, akik a most közzétett hitelvi állásfoglalástól lényegesen eltérnek a tanítás és a hitbeli gyakorlat terén.

Budapest, 1994, június 11.