Őrült hétvége

Az egész úgy kezdődött, hogy leszakadt a kabátgombom. Vagyis dehogy.
Péntek este bementem a fürdőszobába. Az ajtó eközben csukva volt. Koppantam.
Másnap a kabátgomb következett. Meg egy találkozás a csípőm és egy kilincs között…
aztán a sípcsontommal az ágy szélét sikerült eltalálni jól.
Állandóan hasra akartam esni. Mondjuk száz méterenként megbotlottam. Ez vasárnap folytatódott.
Vasárnap családlátogatni mentünk a húgomhoz. Amikor megérkeztünk, elszakadt a cipőm, majd leülésnél a nadrágom feneke hasadt szét.
Nem értem. Ezen a hétvégén hogyhogy nem estem ki a kádból…
Miért nem történt semmi furcsa? Csak hétköznapi dolgok.
Na mindegy a februárnak sikeresen vége lett…

tovább

Felzárkózás?

Hiszek abban, hogy Magyarország csak veszíthet azzal, ha fel akar zárkózni bárkihez, bármihez.
Nem szabad egy másik ország mostani állapotát célként kitűzni, mert mindig csak kullogni fogunk a jövőben is mások nyomában. A felemelkedés alapja csakis az lehet, ha előre tervezünk és egy tíz évvel későbbi állapotot akarunk elérni, vagy inkább: meghaladni.

Nemzetünk érdeke, hogy békét kössünk haragosainkkal! Jövőnk ebben a kis országban csak úgy lehetséges, ha összefogunk szomszédainkkal és együtt dolgozunk egy felemelkedő Közép-Európáért. Akkor van bármilyen felemelkedés, ha pl. románokkal, szlovákokkal és akár lengyelekkel együtt tudunk tervezni és kölcsönösségen alapuló szövetséget kötni.

Nem szabad a nagy szavak csapdájába sem esnünk. Most, hogy országunk nagy bajban van, sokan sokféleképpen hitegetnek bennünket. Ne hagyjuk megtéveszteni magunkat! A szélsőségek eddig nem vezettek jóra történelmünk során (sem a jobb, sem a bal). Nem üzenhetünk hadat az Egyesült Államoknak, vagy Kínának, mert nem vagyunk ellenfelek. (Jelenleg.) Nem is rendelhetjük magunkat alá ezeknek, mert azzal is csak veszíthetünk. Függetlennek kell maradnunk, de törekednünk kell a jó viszonyra.

Érdekel valakit a véleményem? Mert akkor folytatom.

tovább

WordPress sablonok és bővítmények

Ha valakinek szüksége van jó WordPress kiegészítőkre, akkor nyugodtan keressen. Elhatároztam, hogy ezek gyártása lesz a fő tevékenységem. 🙂

Nagyon élvezem, éppen ezért tudok jó árat adni. Ha publikus sablon készül, vagy mások által használható bővítmény, akkor plusz kedvezményt is adok.

WordPress alapú oldalak létrehozását, konfigurálását, testreszabását is megrendelhetitek tőlem!

tovább