Üzenet a népnek

Az utcaátnevezési kampány nem csupán egy kulturális döntés, hanem politikai üzenet is a rezsimtől. Egy pápista diktatúra képét festi elénk.
Az 1606-os bécsi béke elismerte, hogy a magyarok hagyományosan nem katolikusak, hanem protestánsok. Másik nagy vívmánya volt az, hogy (f)elismerte a magyarok szabadságvágyát.

Ezt most telibepiszkítják.

Nem elég, hogy hazánk nevéből kikerül a köztársaság szó, már a Köztársaság tér sem maradhat a régi, II. János Pál pápa tér lesz. Persze szegény Moszkva város is kommunista, így nem maradhat a Moszkva tér sem – Széll Kálmán meg forog a sírjában.
Mellesleg Széll Kálmán egyik fő érdeme egy osztrák központú osztrák-magyar bank és az adórendőrség (adófelügyelői intézmény) létrehozása volt, valamint az, hogy növelte az állami bevételeket (főleg adóemeléssel – mint azt az őt példaképül választó párt is az egyedül üdvös útnak látja). Széll Kálmán egyéb érdemei nem érdeklik a kormányt, csak az, hogy hogyan tehetik a nép pénzét a saját zsebükbe, akár a Magyar Köztársaság (bocsánat: Magyar Királyság, vagy még csak Magyarország?) érdekével ellentétesen…

Nem érdekes, hogy a magyar értelmiség és szakembergárda kimenekül az országból, legfontosabb ügyünk, hogy Elvis Presley emléke örökre fennmaradjon… Az is kár, hogy nem a Kossuth tér lesz Görgey tér – stílusosabb lenne…

Lássuk, milyen átnevezéseket talált ki igen művelt pártunk és kormányunk csicskája (aki egy interjúban elárulta, hogy az önkormányzat is az állam – sic.):

Petermann bíró utca – Nándor utca
Moszkva tér – Széll Kálmán tér
Ságvári Endre utca – Sinkovits Imre utca
Nagybátonyi utca – Hidegkuti Nándor utca
Koltói Anna utca – Domján Edit utca
Harsány lejtő – Kocsis Sándor út
75028/2 hrsz-ú névtelen közterület – Gróf Esterházy János tér
Erdélyi utca – Bauer Sándor utca
Köztársaság tér – II. János Pál pápa tér
Gyalu utca – Dalnoki Jenő utca
Szőcs Áron utca – Illyés Gyula utca
Rákospalotai temető és laktanya közti utca – Zala György utca
Bajcsy-Zsilinszky tér – Tabódy Ida tér
Mónus Illés park – Kósa Pál tér
Wass Albert szobornál lévő közterületet – Wass Albert tér
Bajáki Ferenc utca – Mansfeld Péter utca
Ságvári Endre utca – Popieluszko utca
Tanácsház utca – Károli Gáspár utca
Áruház tér – Görgey Artúr tér
Sallai Imre utca – Rudnyánszky utca
Anger Jakab utca – Fáy Ferenc utca
Koltói Anna utca – Romhányi József utca
Zalka Máté utca – Simándy József utca
Andra János utca – Zakariás József utca
14478/1 hrsz-ú névtelen közterület – Elvis Presley park
Lágymányosi híd – Rákóczi híd

Update:
Petermann bíró a fosztogató katolikusokat ítélte el 1302-ben. Ez a fenti célokba nem illik bele.
Katolikus papok (és más „hősök”), meg focisták kellenek utcanévnek!
Koltói Annát agyonlőtték (most a Fidesz is), helyette egy helyütt az utca neve Domján Edit lett. Domján öngyilkos volt, mint Bauer Sándor kamaszfiú is – vegyük útmutatásnak a vezetéstől…

Károly György Tamás

Ez az oldal a személyes honlapom. Blogomban vegyesen írok családomról, fejlesztéseimről, vagy reagálok a világ történéseire. Szubjektív és objektív tartalmakkal azon látogatóimhoz szólok, akiket érdekel, hogy mi van velem…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük